Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen az I. világháború kitörésének 102. évfordulója alkalmából a Sétál a család Veszprémben a Nagy Háború nyomában című sétafüzet tematikája alapján rendezett vetélkedősorozatot.
A "Barangoló Veszprémben a Nagy Háború nyomában" vetélkedő döntőjében iskolánkat két csapat képviselte. A Tóth Máté, Tislér Szabolcs, Soós Tamás és Kramli Levente 7. a osztályos tanulók alkotta csapat a döntőben kiváló teljesítményük eredményeként 4. helyezést ért el , míg a Nepusz Katinka, Nagy Dominik, Szabó Virág és Pongrácz Eszter 8. b osztályos diákokból álló csapat a 7. helyen végzett. Felkészítésülésüket Somogyi Csaba segítette.
Gratulálunk!






2019. október 2-án rendezték meg a Városi Stadionban a Köztársaság Kupa atlétikai versenyt, melyen iskolánk tanulói is megmérették magukat.
2019. szeptember 21-én iskolánk Szülői Munkaközösségének lelkes csapata néhány tanulóval és nevelővel együtt az iskola udvarának rendezésébe fogott. A délelőtti napsütésben rengeteg virágot ültettek el a nyolc kiskertbe, a kőládákba és az iskola udvarára. Kijavították a focipálya kerítését. Kigyomlálták a murvás területet.
Tajti Dávid - iskolánk 8. b - osztályos tanulója a Veszprém megyei Önkormányzat által meghirdetett Határtalan értékeink fotópályázaton
2019. szeptember 5-én (csütörtökön) 17 órakor a Szülői Munkaközösség ülést tart a Bolyai teremben, melynek témája a tanév munkaterve, házirend módosítása.










