Az idei tanévben rendhagyó módon farsangoltunk iskolánkban. 2021. február 24-én minden osztály a saját termében maradva jókedvűen űzte el a telet.
Felső tagozatos diákjaink a DÖK előzetesen kiadott feladataival készültek erre a napra. Osztályonként ugyanolyan csokoládénak, édességnek öltöztek be, majd az 5. és 6. órában a diákönkormányzat által összeállított tréfás feladatokat oldották meg.
Délután az alsó tagozatosok farsangjára került sor. Kisdiákjaink szebbnél szebb jelmezekbe öltözve játszottak, táncoltak a tanítók felügyelete mellett az osztálytermekben.
Bízunk benn, hogy a következő tanévben a korábbi évek hagyományainak megfelelően újra együtt farsangolhatnak az osztályok.
Köszönjük nevelők munkáját és a szülők együttműködését a program sikeres megvalósulásához.
A rendhagyó farsangon készült fényképek itt tekinthetők meg.






2011. augusztus 24-én lesz iskolánkban a tankönyvek árusítása az alagsori Kossuth teremben.
Az évzárón készült képek
Kedves Ovisok! Kedves Szülők!
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata sikeresen pályázott az MLSZ pályázatán, így iskolánk területén egy 16x24 méteres műfüves pálya került megépítésre.